HÍREK

A Slovan Bratislavával csaptak össze legidősebb korosztályaink

2022-08-10

A Slovan Bratislavával csaptak össze legidősebb korosztályaink

Az U16, az U17 és az U19 is megmérkőzött a pozsonyiakkal.

Tripla mérkőzést játszottak a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia csapatai a Slovan Bratislavával a hétvégén. U16-os és U17-es együtteseink a Lantos Mihály Sportközpontban, míg U19-es csapatunk Pozsonyban lépett pályára és egy győzelemmel, valamint két szoros vereséggel zárt.

 

U19 Felkészülési mérkőzés
Pozsony

Slovan Bratislava U19 - MTK Budapest U19 1-2

Gólszerzők: Hegedűs T. (2)

MTK Budapest U19: Próbajátékos 1 - Próbajátékos 2, Csernák, Varga B. (Csontos, 60.), Próbajátékos 3 - Lépő, (Földing, 60.), Hegedűs, Lauri, Próbajátékos 4 (Urbán P., 60.) - Necula (Sági, 60.) - Szöllősi (Csöngei, 60.)

Balogh Béla vezetőedző: "Igazán jó meccset játszottunk a szlovákokkal, amiben akadt küzdelem, ütközés, szép, kombinatív játék, csel is. A mi teljesítményünk az első 35-40 percben kifejezetten jó volt. Sokat birtokoltuk a labdát, megvoltak a megfelelő mozgások. Bátran oda mertük adni egymásnak a labdát, és utána mindig volt folytatás, ebből kifolyólag meg is voltak a helyzeteink. Az első játékrész végefelé már kényelmesebben játszottunk ezért kevesebbet birtokoltuk a játékszert. A második félidő már sokkal kiegyenlítettebb volt. Itt már inkább adok-kapok jelleget öltött a meccs, rengeteg volt a labdabirtoklásváltás. Voltak hibák, de összességében elégedett voltam a hozzáállással és a játékkal is."

 

U17 Felkészülési mérkőzés

MTK Budapest U17 - Slovan Bratislava U17 2-3

Gólszerzők: Kiss D., Ruzicska

MTK Budapest U17: Radnóti - Almomani, Farkas, Béres, Csányi - Bán, Stumpf, Herczeg - Kiss, Kenesei, Földi
Csere: Madarász, Forró, Weisz, Varga, Kákonyi, Pálvölgyi, Fischl, Ruzicska, Katona

Horváth Ádám vezetőedző: "Egy fizikálisan roppant erős és szervezett csapattal találkoztunk. Jól kezdtük a mérkőzést, hamar vezetést szereztünk, de a játékunk nem volt az igazi. A második félidőben már jobban domináltunk, a cserék remekül szálltak be a meccsbe. A döntetlen talán reálisabb lett volna, de most még nem számít az eredmény. Nagyon hasznos nemzetközi mérkőzésen vagyunk túl!"

 

U16 Felkészülési mérkőzés

MTK Budapest U16 - Slovan Bratislava U16 1-2

Gólszerzők: Molnár M.

MTK Budapest U16: Tóth B. - Vörös, Csikós, Laveczky, Freyer, Jádi, Varga M., Molnár P., Purzsa, Kugyela, Oláh O.
Cserék: Iványos, Urbán, Weisz, Molnár M., Cseh

Bodnár Gábor vezetőedző: "Nagyon jó ellenféllel játszottunk egy igazán kiváló mérkőzést, ahol mindkét csapatnak sok gólszerzési lehetősége volt. Az első félidőben a letámadásainkból szerzett labdákból tudtuk a legnagyobb helyzeteinket kialakítani, míg a második félidőben sikerült beszorítani őket a kapujuk elé. Így a visszazárt védelem elleni bontási kísérletek domináltak. Ebben nagyon sok fejlődési lehetőség van még, ami a további felkészülési idöszak feladata lesz."

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2022-10-05 13:00 Zemgales Olympic Center, Jelgava

FS JELGAVA U19

VS

MTK U19

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Sponsors