2021/2022 . MLSZ Országos U19 "A" Csoport - 14. forduló

ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS U19 - MTK U19

0
-
2
Gólszerzőink
Juhász L., Vasvári
28/05/2222 14:00 Szombathelyi Illés Akadémia Sporttelep

9700 Szombathely, Szarka Zoltán u.

Összeállítások

MTK Budapest U19: Velicskó - Varga D., Csernák, Helembai, Földing - Bene (Tóth D., 82.), Szőke, Georgievski (Lépő, 46.) - Juhász L., Barkóczi (Vasvári, 46.), Balogh M. (Horváth J., 46.)

Horváth Dávid vezetőedző: "Ezt a nagyszerű szezont szerettük volna szépen zárni, illetve néhány játékosnak, akiknek ez volt az utolsó utánpótlás-mérkőzése, győzelemmel búcsúztatni. Ennek megfelelően jó mentalitás jellemzett minket, ellenfelünk is nagy erőket mozgósított, mivel nekik az volt a tét, hogy a második vagy a harmadik helyen végeznek. Közepes színvonalú, ugyanakkor mindkét fél részéről fegyelmezett első játékrészben leginkább pontrúgások után forogtak veszélyben a kapuk. Majd a második félidő közepén egyre jobban kezdett működni az ellenfél védelmének megbontása és két gyors villanásnak köszönhetően megszereztük a győzelmet. A találkozón ebben a 5-10 percben tudtunk jobbak lenni ellenfelünknél, különben kiegyenlített volt végig a meccs. Csapatmunka volt minden téren a 18 pontos előnnyel megszerzett bajnoki cím, gratulálok és köszönöm mindazok segítségét, támogatását akik tettek az U19-es csapat sikeréért!"

Korábbi meccsek

Sponsors