HÍREK

Az NB III-ban győztes góllal debütáló Vasvári: "Kanta József egy dolgot kért tőlem, hogy rúgjak gólt"

2021-09-24

Az NB III-ban győztes góllal debütáló Vasvári: "Kanta József egy dolgot kért tőlem, hogy rúgjak gólt"

17 éves támadónk már a felkészülési időszakban is érezte, hogy meghatározó lehet ez a szezon a karrierjében.

A szerdai nap minden bizonnyal nagyon sokáig emlékezetes marad majd akadémiánk támadója, Vasvári Zoltán számára: a 17 éves játékos élete első felnőtt bajnokiján rögtön győztes gólt szerzett, amivel 1-0-s sikerre vezette NB III-as csapatunkat a Paksi FC II elleni mérkőzésen.

- Vasárnap az U19-es csapatunk vezetőedzője, Horváth Dávid szólt, hogy hétfőn és kedden az NB III-as együttessel edzek majd, mert szerdán keretben leszek - emlékezett vissza Vasvári Zoltán. - A szezonban előtte az U19-es bajnokikon kaptam lehetőséget, így meglepődtem, de azt még egyáltalán nem gondoltam ekkor, hogy a kezdőcsapatban kapok majd helyet. Aztán az NB III-as edzés utáni regenerácó során Kenő bá' szólt, hogy készüljek nagyon, mert szerdán kezdő leszek. Nem tudom szavakkal leírni azt az érzést, amit ez után éreztem, de természetesen próbáltam arra koncentrálni, hogy ne ragadjanak el az érzelmeim és profin készüljek fel a meccsre. Miután a mérkőzés előtt Kanta József kihirdette a kezdőt, amiben én is benne voltam, ő, Kenő bá' és Balogh Béla is odajött hozzám, elláttak hasznos tanácsokkal, és azt kérték, hogy amiket gyakoroltunk és amit tudok, azt mutassam meg. Majd pár perccel a kezdés előtt a vezetőedző odajött hozzám, és azt mondta: egy kérése van, rúgjak gólt! Szerencsére sikerült teljesítenem ezt.

A fiatal csatár a szezonban már az U19-es együttesünkben is lőtt négy gólt, egyszer azonban már az NB III-as csapatunkban is villant a felkészülés során: júliusban, a Kozármisleny ellen 3-0-ra megnyert edzőmérkőzésen csereként beállva két gólt is lőtt.

- Az is különleges érzés volt, hogy az edzésmunkám alapján már akkor megkaptam a lehetőséget a második csapatnál, és már annál a két gólnál tudatosult bennem, hogy ez a szezon meghatározó lehet a karrieremben és ha megdolgozom érte, az NB III-as csapatnál is megkapom majd a lehetőséget. Az egyéni célomnak azt tűztem ki, hogy minél több gólt szerezzek az U19-es és az NB III-as együttesben is, hiszen befejező csatérként a gólszerzés az elsődleges feladatom. Ehhez rengeteg támogatást kapok az edzőimtől, óriási megtiszteltetés, hogy egy ilyen legenda, mint Kanta József a vezetőedzőnk az NB III-ban. Az edzéseken be is tudja mutatni, amit vár tőlünk, az pedig, hogy MTK-nevelésként vált a klub legendájává, példa lehet mindannyiunk előtt. Balogh Béla és Kenesei Krisztián pedig szintén kiváló játékos volt, és ők is bármikor megmutatják nekünk, amiről beszélnek.

- Nagyon örülük Vasi debütálásának, csatárként természetesen azért küldtük pályára, hogy próbáljon meg gólt lőni, ami sikerült is neki. Ismerjük a képességeit, játszott már nálunk edzőmérkőzéseken is, tudjuk, hogy nagyon gólérzékeny, így jó szívvel küldtük a pályára - nyilatkozta a fiatal támadóról Kanta József. - Az ő bemutatkozása jó példa lehet mindenkinek a jelenlegi U19-es csapatból is, hogy megéri dolgozni, mert aki megérdemli, meg fogja kapni a lehetőséget az NB III-as együttesben is. Vasi olyan játékos, aki a tizenhatoson belül életveszélyes, egy helyzet is elég neki a gólszerzéshez, szerencsére ez a villanása most három pontot is ért a csapatnak.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-29 10:00 UTE ATLÉTIKAI STADION

UTE U13

VS

MTK U13

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok