HÍREK

Előakadémia: Kialakult a szakmai stáb

2022-07-13

Előakadémia: Kialakult a szakmai stáb

Több új edző csatlakozik akadémiánkhoz.

Előakadémiánk játékosai még pihenőjüket töltik, de hamarosan elkezdődnek az edzések a fiataloknál is. Mint beszámoltunk róla, az U13-U10-as korosztály július 18-án, míg az U9-U6 július 25-én áll munkába.

Akadémiánk vezetősége a szünet alatt sem pihent, így kialakításra kerültek a szakmai stábok az új szezonra.

Az előakadémiát továbbra is Kővári Péter vezeti, melyhez több új szakember is csatlakozott.

Az U13-as csapatot változatlanul Horváth Péter irányítja, ahogy az U12-nél sem történt váltás, Tóvaj Kristóf maradt a vezetőedző. Az ő munkájukat Boros Dávid és Gelics Márton segíti asszisztens edzőként.

Csatlakozott a Sándor Károly Labdarúgó Akadémiához Milkó Dániel, aki az U11-es csapat vezetőedzője lesz, mellette Fodor Máté dolgozik majd.

Mlecsenkov Mátyás vezetőedzőként folytatja, ő veszi át az U10 irányítását, segítője Fülöp Noel lesz.

Az U9 vezetőedzői posztjára érkezett Szilágyi Balázs, míg az U8-as együttesnél Tóvízi Tamás lesz a vezetőedző. Mindkettejük mellett Schrammel Ádám dolgozik majd.

U7-nél Katona Roland, míg az U6-nál Schrötter László dolgozik vezetőedzőként, segítőjük Dósa Attila lesz.

Az U13-U12 kapusedzője Bozsó Antal lesz, az U11-U10-nél Csuhai Cs. Géza, míg az U9-U8-nál Ács Gábor felel a kapusok felkészítéséért. Előakadémiánk erőnléti edzője Simon Mátyás.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 10:00 Vasas Sporttelep

VASAS KUBALA AKADÉMIA U14

VS

MTK U14

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok