HÍREK

Győzött és így újra bajnok az MTK Budapest U19-es csapata!

2022-05-07

Győzött és így újra bajnok az MTK Budapest U19-es csapata!

Félidőben még vezetett az ETO, de két büntetővel fordítottunk, a PFLA pontvesztése miatt pedig így már matematikailag is biztos az aranyérem!

U19-es együttesünk úgy vághatott neki a szombati napnak, hogy amennyiben a Puskás Akadémia a 10 órakor kezdődő mérkőzésen nem győz, úgy csapatunk 12 órakor induló találkozóján egy sikerrel bebiztosíthatja újabb bajnoki címét. A PFLA végül 1-1-re zárt az Újpest ellen, így Helembai Márkék előtt ott volt a lehetőség az aranyéremre.

Ennek megfelelően is kezdődött a találkozó, Owusu beadásába Balogh Máté tette bele a lábát a 3. percben, a vendégek kapusának máris figyelnie kellett. Ezt követően azonban nem sikerült helyzetekké konvertálni a mezőnyfölényt, sőt a 22. percben egy alapvonali beadásba Velicskó csak belenyúlni tudott, Urblík pedig vetődve, az ötösről a kapuba lőtt (0-1).

Szünet után viszont villámgyorsan sikerült fordítania csapatunknak, ráadásul hasonló koreográfia mentén. Benének az 51. percben előbb odarúgtak, majd három perccel később lerántották, a játékvezető pedig mindkét alkalommal tizenegyest ítélt - amit mindkét alkalommal Barkóczi lőtt a kapuba (2-1).

A 63. percben tovább nőhetett volna az előny, amikor egy szögletnél Guth emelkedett a legmagasabbra. Kiss kapus már verve volt a bólintást követően, de Urblík saját kapuja felé vetődve fejjel óriásit mentett. A 73. percben majdnem egyenlített az ETO: Huszár tolta meg a labdát tizenhatosunkon védője mellett, majd ballal lőtt, 11 méteres kísérlete azonban elpattogott keresztbe. Az utolsó tíz perchez érve aztán Huszár tette vissza Major elé a labdát, aki 15 méterről, kissé balról, jó helyzetből lőtt, de elcsavarta a hosszú sarok fölött. Nem sokkal később Horváth József 20 méteres lövését fogta a vendégkapus.

A hajrában végképp lezárhatta volna a mérkőzést együttesünk. Juhász Levente csavarta rá jobb lábbal, 20 méterről, Kiss Ákos pedig csak nézte, ahogy a labda a kapufán csattan, ahonnan visszakerült mezőnybe. A hosszabbításhoz érve a fellazult győri védelem bal oldalán megintcsak Juhász Levente tört be a tizenhatosra, majd 10 méterről célba vette a rövid sarkot, Kiss Ákos azonban bravúrral kiütötte.

A 2-1-es siker - valamint a Puskás Akadémia döntetlenje - pedig azt jelenti, hogy az MTK Budapest U19-es csapata matematikailag is bebiztosította elsőségét a bajnokságban! Szép volt, fiúk!

A 2021-22-es idény során a bajnokságban kerettagok voltak U19-es bajnokcsapatunkban:

Balogh Máté, Barkóczi Benedek, Bene Domonkos, Budzsáklia Benett, Csenterics Adrián, Csernák Kristóf, Csontos Krisztián, Erdős Dávid, Fekete Krisztián, Földing Engelbert, Hristijan Georgievski, Guth Ádám, Gyuris Aurél, Helembai Márk, Horváth Artúr, Horváth József, Ignéczi Martin Bence, Juhász Áron, Juhász Bálint, Juhász Levente, Kovács Mátyás, Lajkó Flórián, Merényi Ádám, Samuel Owusu, Maxim Radchenko, Rimóczi Tamás, Rohrbeck Balázs, Szolár Dávid, Szőke Gergő, Szöllősi Olivér, Vancsa Zalán, Vasvári Zoltán, Varga Dominik, Velicskó Szabolcs
Vezetőedző: Horváth Dávid  és Balogh Béla (megbízott vezetőedző)

Országos U19, A-csoport, 11. forduló
Lantos Mihály Sportközpont, Budapest

MTK Budapest U19 - ETO FC Győr U19 2-1
Vezette:
Tősér Dorián (Kis Zs., Homoki)

Gólszerzők: Barkóczi (51., 54.), illetve Urblík (22.)

MTK Budapest U19: Velicskó - Guth, Juhász B., Helembai, Owusu (Csontos, 73.) - Juhász L., Szőke, Rimóczi (Merényi, 65.), Bene - Barkóczi (Horváth J., 73.), Balogh M. (Földing, 77.)

ETO FC Győr U19: Kiss Á. - Csáki, Óvári, Horváth M., Major, Rubos (Kovács Z., 46.), Moharos (Bognár B., 63.), Huszár, Vingler, Lasz, Urblík

A találkozó jegyzőkönyve és eseményei percről percre ide kattintva olvashatók.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 10:00 Vasas Sporttelep

VASAS KUBALA AKADÉMIA U14

VS

MTK U14

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok