HÍREK

Helembai Márk: "A két szakmai stáb segítségével elértem a rövidtávú célom"

2022-06-01

Helembai Márk: "A két szakmai stáb segítségével elértem a rövidtávú célom"

2003-as születésű játékosunkra U19-es csapatunkban és az NB III-ban is csapatkapitányként számítottak.

Megterhelő idény van fiatal hátvédünk, Helembai Márk mögött, hiszen egyszerre két különböző együttesnél számítottak a játékára, valamint az U19-es válogatottban is szerepelt. A 19 éves játékos a 2021-22-es évad kihívásairól a sandorkaroly.hu-nak beszélt.

Az előző idényben még "csak" az U19-es együttesben játszottál, a most véget értben viszont már a felnőtt fociban is megmutattad magad. 21-szer léptél pályára az NB III-ban és 18-szor az utánpótlásban. Mennyire volt nehéz a folyamatos ugrálás a korosztályok között?

- Eleinte nehéz volt hozzászokni az NB III fizikálisabb stílusához, de aztán akklimatizálódtam. Ezt követően inkább a közös hang megtalálása volt a kulcs, hiszen más-más karakterek alkotják a két gárdát. Összességében nem érzem, hogy problémáim lettek volna az átállással.

A két csapat közös kapitányaként milyen extra kihívásokkal néztél szembe?

- Mivel meglehetősen bő kerettel dolgoztunk, U19-ben a csapat gerincének az egyben tartása volt a fő feladatom és hogy tartsam a lelket azokban, akik kevesebb játéklehetőséghez jutottak. A bajnoki cím közös siker és azok érdeme is, akik esetleg nem léptek annyiszor pályára. Az NB III-ban pedig idősebb labdarúgók is voltak, vannak a keretben, elég csak Fülöp Noelt említeni, aki játszott az NB I-ben, több száz meccse van a másodosztályban. Természetesen nem volt nehéz vele együttműködni, de egy fiatal játékosnak eleinte mindig kihívás, ha a saját korosztályán kívüliekkel találkozik.

Több különböző szakmai stábbal is együtt dolgoztál az idény során. Milyen visszajelzéseket kaptál a teljesítményedről, fejlődésedről?

- Az első félév nem úgy sikerült, mint ahogy elterveztem, erről kaptam is visszajelzést akkor. Mindkét stáb elmondta, hogy az egyéni védőjátékomban fejlődnöm kell, ami a folytatásban, azt gondolom, sikerült is. Persze van még hová előrelépni, ahogy minden más területen is lehet még csiszolni a játékomon, de a rövidtávú célt a két stáb segítségével sikerült elérnem, amivel elégedett vagyok. Mindeközben letisztultabb, felnőttesebb is lettem.

Mit gondolsz, melyik volt a legjobb mérkőzésed 2021-22-es szezonban?

- Mondanék egyet az NB III-ból és az U19-ből is. A harmadosztályban a Monor ellen ugyan kikaptunk, de szélső védőként rengetegszer be tudtam lépni a játékba, voltak beadásaim, sok támadás folyt át rajtam. Az ifjúságiaknál talán a Puskás Akadémia elleni, 2-0-s sikert hozó találkozót emelném ki, ahol stabilak voltunk és egyáltalán nem érződött, hogy a második helyezettel csapunk össze, óriási fölényben játszottunk végig, esélyt sem adtunk nekik. Akkor is több olyan felpasszom volt, ami után egy érintéssel már a kapu előtt voltunk.

Hosszú idény után végre jön egy kis szünet. Mik a tervek a következő hetekben?

- Jó lesz egy kicsit megpihenni, mert a folyamatos keretek közötti átjárás és a 39 meccs, ráadásul az U19-es válogatott összetartásaival sűrítve azért megterheltek rendesen. A családommal szeretnék lemenni a Balatonra és eltölteni néhány kellemes napot-hetet, mielőtt újra folytatódnak a küzdelmek.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-20 09:30 MTK UTÁNPÓTLÁS SPORTKÖZPONT

MTK U12

VS

BUDAPEST HONVÉD-MFA U12

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok