HÍREK

Szerdától edzésbe áll összes UP-csapatunk

2022-01-05

Szerdától edzésbe áll összes UP-csapatunk

Az akadémiai korosztályok mellett a legkisebbek is elkezdik az edzéseket 2022-ben.

A rövidke pihenőt követően ismét edzésbe állnak utánpótlás-csapataink. Az U19-es, U17-es, U16-os, U15-ös és U14-es együttesünk hétfőn találkozott először, a tréningek mellett felmérés szerepel a programban játékosaink számára.

Szintén hétfőn gyakorolt először az új esztendőben U12-es csapatunk, míg szerdától már edzéseken vesznek részt U13-as, U11-es, U10-es, U9-es, U8-as futballistáink, valamint az U6/U7-es korosztály is.

A bajnokságok kezdetéig természetesen több edzőmérkőzést is vívnak együtteseink.

Az U19 és az U16 a tervek szerint február 19-én, míg az U17 február 23-án lép pályára először a bajnokság A-csoportjában. Az U15 és az U14 számára március 5-én folytatódik a kiemelt bajnokság, míg az U13 és U12 ugyanekkor játszik először bajnokit.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-29 10:00 UTE ATLÉTIKAI STADION

UTE U13

VS

MTK U13

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok