HÍREK

Szlovák és cseh együttessel találkozott U13-as csapatunk

2022-08-01

Szlovák és cseh együttessel találkozott U13-as csapatunk

U12-es gárdánk a Kelen SC otthonában lépett pályára a hétvégén.

A felkészülést július 18-án kezdő U13-as és U12-es csapatunk a mögöttünk hagyott hétvégén először lépett pályára felkészülési mérkőzésen az új szezonban.

U13-as csapatunk a felvidéki Nagyszombat városába utazott szombaton, ahol a helyi FC Spartak Trnava és a cseh 1. FC Slovácko együtteseivel mérkőzött meg minitorna keretein belül, 2x20 perces mérkőzéseken.

Az FC Spartak Trnava ellen döntetlen született (1-1), majd következett a cseh gárda elleni összecsapás, melyet frissebben mozgó ellenfelünk nyert meg (0-4).

Horváth Péter vezetőedző így értékelte a viadalt: - Nagy örömünkre az első megmérettetés rögtön nagypályán valósult meg. Nagyon hasznos tapasztalatokat szereztünk, mindkét ellenfelünk különböző stílusban futballozott. Az első mérkőzés jobban sikerült játék szempontjából, könnyebben tudtunk kialakítani mezőnyfölényt, de nehezen kerültünk az ellenfél kapuja elé. A második játékrészben egy szép összjátéknak köszönhetően megszereztük a vezetést, majd a végén egy teljesen érthetetlen büntetőt ítéltek ellenünk, így kialakult a döntetlen. A második mérkőzésen ellenfelünk nagyon friss volt, egyből letámadtak bennünket és magasan védekeztek, zavarba is jöttünk tőle. Egy-egy alkalom volt, mikor sikerült megvalósítani azokat az elemeket, amiket kértünk a játékosoktól. Az összecsapás második félidőjében sikerült talán egyenrangú ellenfélként játszanunk. Csapatunk a munka elején van, de nagyon erősnek érezzük a keretünket. Ennek megfelelően erős ellenfelek ellen tudunk játszani, ami nagyon jól szolgálja a felkészülésünket és a játékosok fejlődését.

U12-es gárdánk szombaton a Kelen SC vendége volt, ahol egy évvel idősebbek, az U13-as korosztály ellen lépett pályára. Fiataljaink sikerrel vették az előkészületi találkozót, 5-0-ra nyertek idegenben.

Tóvaj Kristóf vezetőedző így értékelte a látottakat: - Lejátszotta első mérkőzését az U12-es korosztályba lépve 2011-es csapatunk. Sok labdát tudtunk szerezni az ellenfél térfelén, sok helyzetet alakítottunk ki és jó arányban nyertük meg a párharcainkat. Kezdésnek jó volt, így tovább!

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-29 10:00 UTE ATLÉTIKAI STADION

UTE U13

VS

MTK U13

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok