HÍREK

UEFA Ifjúsági Liga: A Sparta Praha lesz U19-es csapatunk első ellenfele

2021-08-31

UEFA Ifjúsági Liga: A Sparta Praha lesz U19-es csapatunk első ellenfele

Továbbjutás esetén a második fordulóban a Köln vagy a Genk ellen léphetnek pályára fiataljaink.

U19-es csapatunk az előző szezonban elért bajnoki címének köszönhetően - klubunk történetében második alkalommal - indulhat az ifjúsági Bajnokok Ligájának tekinthető UEFA Ifjúsági Ligában a 2021/2022-es idényben.

A kedd délután, az UEFA nyoni székházában tartott online sorsoláson eldőlt, hogy együttesünk a bajnoki ág első fordulójában a cseh Sparta Prahával mérkőzik majd meg. Az oda-visszavágós párharc első mérkőzését hazai pályán játsszuk a tervek szerint szeptember 29-én, a visszavágóra pedig október 20-án kerül majd sor Prágában.

A hetedik alkalommal megrendezésre kerülő Ifjúsági Liga bajnoki ágán a résztvevő 32 U19-es bajnokcsapatot előzetesen négy, nyolcas csoportra osztották területi alapon, a mieink a cseh együttes mellett a horvát Hajduk Splitet, a szlovák Zilinát, a lengyel Pogon Szczecint, a görög PAOK-ot, a spanyol Deportivo La Corunát vagy az észak-macedón Shkendiját kaphatták volna ellenfélnek.

A versenysorozatban az U19-es (2003. január 1. után születettek) korosztályba tartozó játékosok mellett mérkőzésenként három, U20-as (2002-es) fiatal is pályára léphet.

Az első fordulóból továbbjutók a második körben november 3-án és 24-én mérkőznek majd meg. Amennyiben fiataljaink sikerrel veszik a Sparta Praha elleni párharcot, novemberben a német 1. FC Köln és a belga KRC Genk összecsapásának győztese ellen léphetnek pályára, az első meccset ez esetben is mi játszhatjuk hazai pályán.

A sorsoláson közreműködő korábbi brazil válogatott, Barcelona- illetve PSG-játékos Maxwell Sherrer kiemelte: az eredménynél is fontosabb, hogy a fiatalok élvezzék a játékot a pályán, valamint szerezzenek rengeteg élményt és tapasztalatot Európa legjobb U19-es csapatai ellen.

(fotó: uefa.com)

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-20 09:30 MTK UTÁNPÓTLÁS SPORTKÖZPONT

MTK U12

VS

BUDAPEST HONVÉD-MFA U12

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok