2021/2022 . UEFA Ifjúsági Liga - 2. forduló

KRC GENK U19 - MTK U19

1
-
0
Gólszerzőink
-
2021-11-23 18:00 KRC GENK ARENA

3600 Genk, Stadionplein 4 (Belgium)

Összeállítások

U19-es együttesünk az ifi BL-nek számító UEFA Ifjúsági Liga második fordulójának visszavágóján 2-1-es hátrányból várta a Genk elleni találkozót. A Kanta József-Horváth Dávid edzőpáros vezette együttesünk hétfőn délelőtt érkezett meg Belgiumba, ahol délután már a Genk edzőközpontjában tartottunk edzést. Szakmai stábunk egy helyen változtatott a kezdőcsapaton az odavágóhoz képest, Vasvári helyén Balogh kezdett támadóként, míg ellenfelünk két helyen módosított a kezdő tizenegyén.

Az első félidőben a hazaiak birtokolták többet a labdát, de a mieink is stabilan és fegyelmezetten játszottak. A 8. percben Oyen mellé szálló lövése volt az első veszélyesebb próbálkozás, majd a 18.-ban Guth szép mentését jegyezhettük fel, de közben már szabadrúgást ítélt javunkra a játékvezető. A 24. minutumban Vancsa kapott az ellenféltől egy labdát, majd egy csellel hozta volna ziccerbe magát, de szerelni tudta a védő. Oyen lövését Csenterics lábbal védte, majd a 38. percben Miknyóczki jobb oldali beadása kicsit magas volt az érkező Baloghnak. A csapatok így 0-0-s döntetlennel mehettek pihenőre.

A fordulás után, az 55. percben Vancsa ment el a jobb oldalon, középre adása után Kovács elől szedte fel a labdát a kapus. Baloghot Georgievski váltotta, majd a hajrához közeledve Juhász Levente és Vasvári is érkezett a pályára, de a játék képe az első félideihez hasonló maradt. A 72. percben Németh és Abid lövése jelentett veszélyt, majd a 83. minutumban Geusens 20 méteres szabadrúgásával a hazaiak megszerezték a vezetést (1-0).

Az eredmény ezt követően már nem változott, így a Genk 3-1-es összesítéssel továbbjutott, azonban elmondható, hogy U19-es bajnoki címvédő fiataljaink a Sparta Praha kiejtése után a Genkkel is mindkét mérkőzésen felvették a versenyt.

UEFA Ifjúsági Liga, bajnoki ág, 2. forduló, visszavágó

KRC Genk U19 – MTK Budapest U19 1-0 (0-0)

Gólszerző: Geusens (83.)

KRC Genk U19: Leysen – Beerten, Van de Perre, Monamay, Rommens – Abid (Arabaci, 91.), Swerts, Geusens – John (Diawara, 62.), Németh (El Khannouss, 86.), Oyen

MTK Budapest U19: Csenterics – Miknyóczki, Guth, Fekete, Várkonyi, Helembai (Merényi, 88.)– Kovács M., Kata, Horváth A. (Juhász L., 78.) – Balogh M. (Georgievski, 58.), Vancsa (Vasvári, 78.)

A találkozó eseményei percről percre itt.

Korábbi meccsek

Szponzorok