HÍREK

Német mintára alakul át az MTK és több más magyar klub utánpótlása (lapszemle)

2023-06-23

Német mintára alakul át az MTK és több más magyar klub utánpótlása (lapszemle)

A felnőtt futball előszobájának tartott U19-es korosztályt érinti az átalakulás.

Klubunk úgy döntött, az MLSZ törekvéseivel összhangban átalakítja az utánpótlás korosztályok rendszerét. A hírről a csakfoci.hu hosszabban is beszámolt, lentebb a portál cikkét szemléztük.

Jelzésértékű, hogy értesüléseink szerint az elmúlt szezonokban az NB I-ben a két, magasan a legtöbb fiatalt alkalmazó klub - az MTK Budapest és a Honvéd - is úgy döntött, változtat az eddigi stratégiáján, és nem indít csapatot az U19-es bajnokságban, ezzel párhuzamosan viszont a legjobb fiataljait az NB III-ban induló második csapatokban szerepelteti majd. Az MTK kapcsán érdemes megjegyezni, hogy egy olyan klub döntött az új út mellett, amelyik az elmúlt öt évben háromszor is megnyerte az U19-es bajnokságot. Úgy tudjuk, Vidinél sem tervezik U19-es csapat indítását, és helyette ők is az NB III-as felnőtt együttesben szerepeltetnék az arra érdemes fiatalokat, de két-három vidéki klubnál szintén erőteljesen gondolkodnak ezen a terven.

A kezdeményezést üdvözli a Magyar Labdarúgó Szövetség is: "Az MLSZ a fokozatosságot tartja szem előtt, ezért engedjük, hogy az U19 helyett NB III-ban induljanak a csapatok" - mondta minderről pár napja Barczi Róbert sportigazgató, aki szerint a klubok „jól reagáltak” a kezdeményezésre.

Mindkét fél - jelen esetben a szövetség és a klubok - évek óta kacérkodik a fenti tervvel, nyártól viszont ezt konkrét lépések is követik. A szövetség osztja azt az álláspontot, hogy az U17-es korosztályból kiöregedve lehetőleg egyből a felnőtt futballba lépjenek be a játékosok - az U19-es korosztályt átugorva -, magyarán legalább a harmadik, de akár a második vonalban is lehetőséget kapjanak a legjobb U18, U19 és U20-as korú játékosok az ifi bajnokságok helyett. A három csoportos NB III-as bajnokság erre még nem volt alkalmas, a négy csoportos harmadosztály viszont már kedvezhet ezeknek a törekvéseknek.

Már azoknál sem feltétlenül van meg a kellő számú minőségi játékos, akik a legeredményesebben működtek az elmúlt években. Az érintett kluboknál úgy vélik, ha egy ifjúsági játékos megüti a kellő szintet, akkor boldogul az új rendszerben, sőt, még fejlődhet is, hiszen több nehézséggel kell szembenéznie, a tehetség azonban végül utat tör magának. Az elv egyszerű: a jó a jóval eddzen együtt, ha az arra éretteknek az idősebbek között kell helytállniuk, már a felnőtt futballban, akkor ők is arra lesznek rákényszerítve, hogy folyamatosan 100%-on dolgozzanak a hétköznapokon.

A németek is küzdenek vele

Ezzel a problémával nem csak a 10 milliós Magyarország küzd: a jóval nagyobb merítési lehetőséggel rendelkező - 80 milliós - Németországban is annak szellemében alakították át a korosztályokat, hogy a tehetségeket koncentrálni tudják, de a belgáknál is felmerült az UP-bajnokságok, tartalékbajnokságok rendszerének átszervezése azon ok miatt, mert megítélésük szerint nem volt elég tehetségük a megfelelő színvonalhoz - és ne feledjük, Európa egyik legjobb utánpótlásnevelő országáról beszélünk.

A német példánál maradva: náluk a páros, úgynevezett A-B-C-D-E-F jugend korosztályok adják a rendszer lényegét. Amíg nálunk az U19-es korosztály a legidősebb, addig náluk az U17/U18 vegyes jelenti a felnőtt futball előszobáját, vagyis előbb öregednek ki az igazán tehetséges labdarúgók az UP-bajnokságokból, ezáltal kerülnek át a felnőtt futballba.

Annak, hogy kik szerepelnek a hazai U19-es bajnokságban, azért is van jelentősége, mert a korosztály bajnoka indulhat az Ifjúsági Bajnokok Ligájában, és értelemszerűen aki nem indít csapatot az U19-es bajnokságban, az nem is szerezhet jogot a kupaindulásra.

Érdekesség, hogy a hazai korosztályok kialakítása miatt többször is megesett az elmúlt években, hogy az U19-es bajnokságot megnyert együttesből alig maradt valaki őszre, az ifi BL-versenysorozatra: néhányan addigra kiöregedtek, néhányan pedig kölcsönbe kerültek NB II-es felnőtt klubokhoz, hiszen a fejlődésüket ez szolgálta, a kettő/négy ifi BL-ben lejátszandó meccsért nem volt érdemes visszatartani az arra érett labdarúgókat. A páros korosztályok alkalmazásával elérhető lenne, hogy ugyanazok a játékosok szerepelhetnének a rangos nemzetközi sorozatban is, akik arra kivívták a jogosultságot.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-24 16:00 MTK UTÁNPÓTLÁS SPORTKÖZPONT

MTK U13

VS

FERENCVÁROSI TC U13

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok