HÍREK

Pap Tamás: "A cél az, hogy minél több egyéniség bontakozzon ki” - Évértékelő U16-os vezetőedzőnkkel

2021-12-21

Pap Tamás: "A cél az, hogy minél több egyéniség bontakozzon ki” - Évértékelő U16-os vezetőedzőnkkel

Interjú U16-os csapatunk vezetőedzőjével, akinek együttese tavasszal is a legjobbak ellen lép pályára.

Sorozatunk korábbi részei:
Horváth Dávid: “A klub is látja, hogy ezekben a játékosokban van potenciál”
Horváth Ádám: “Az lenne a legnagyobb eredmény, ha többen profi szerződésig jutnának”

- Nyáron vetted át a csapat irányítását. Hogy teltek az első hónapok, mennyire vagy elégedett az ősszel? Melyek voltak azok a dolgok, melyeket célként tűztetek ki és sikerült elérni?

- Az egész félév során sok és szerteágazó problémával küzdöttünk. Időbe telt, mire a kezdeményező, kreatív játékot egyensúlyba hoztuk az eredményességgel, mint ahogy az is, hogy  ezt a játékosok megértsék, elfogadják és ne áldozzuk fel egyiket sem a másik oltárán. Mérkőzéseinken jellemzően domináltunk, irányítottuk a játékot, sok labdát szereztünk az ellenfél térfelén, gólhelyzeteket alakítottunk ki. Ez mind olyan fejlesztendő terület volt, amiben cél volt az előrelépés. Ezekben hétről-hétre fejlődtünk, így sikerült elérni a másik célunkat, hogy a legjobb 8 csapat közé jussunk, ennek az egyének továbbfejlődése szempontjából volt jelentősége.

- Az idei utolsó bajnoki mérkőzéseket után nyilatkoztad, hogy hatalmas nyomás alatt kellett futballoznotok. Mit gondolsz, szolgálja a játékos fejlődést, hogy már ilyen fiatalon ennyire tétre menő találkozót kell vívni, vagy ebben a korosztályban még nem ez lenne a legfontosabb?

- A srácok most találkoztak először pályafutásuk alatt ilyen jellegű téthelyzettel, amihez a szezon másodig felére tudtak igazán alkalmazkodni. Ez a 11 meccses rendszer nem ad elég időt és teret a hibákon keresztüli tanulásnak. Nagyon nehéz így az utánpótlás-nevelés célját megvalósítani. A hiba fontos része a tanulási folyamatnak, mi abban hiszünk, hogy ezek a tapasztalatok nélkülözhetetlenek a gyerekek fejlődéséhez. „Megóvhatnánk” őket a nehezebb játékhelyzetektől, játszhatnánk passzívabban és eredményre törőbben, lehetnének alacsonyabbak az elvárásaink, de akkor elvennénk tőlük a tapasztalás és ezzel együtt a fejlődés lehetőségét. Szerintünk ez a jövő, ezért is lesz több egy MTK-játékos.

- Mekkora lökést, motivációt jelent a játékosok számára, hogy a kettővel felettük lévő korosztály részt vett az Ifjúsági Bajnokok Ligájában, így nemzetközi tétmérkőzésen mérethette meg magát?

- Természetesen az egész csapattal kint szurkoltunk a stadionban, minden hazai mérkőzésen. Nagy élmény és öröm volt játékosként és edzőként is. Edzőként büszkeséggel töltött el minket, hogy a nemrégiben még kezeink alatt nevelkedő gyerekek most európai szinten is jegyzett csapatok ellen mérethetik meg magukat. A srácok testközelből láthattak egy számukra is elérhető célt. Minden fiatal labdarúgó álma a Bajnokok Ligája-szereplés. Az Ifjúsági Bajnokok Ligája egy nagyon jó lehetőség arra, hogy fiatalon nemzetközi szinten is felhívják magukra a figyelmet. Jó példa erre az akadémiai korosztályokat végig járó Vancsa Zalán. Ez egy újabb motivációs bázis a mi játékosainknak is.

- Jön a tavaszi félszezon, amikor a rájátszásban a legjobb csapatok ellen játszotok majd. Mik az elvárásaid?

- A szezon első felében sok gólt „ajándékoztunk” az ellenfeleknek, ezek nagy része játéképítésben történő rossz döntések miatt volt, ezen és a helyzetkihasználásunkon mindenképpen szeretnénk javítani. A cél az lenne, hogy minél több kiemelkedő egyéniség bontakozzon ki és ezzel együtt a csapatjátékunk is minden téren hatékonyabb legyen. Örülnénk, ha annyi tapasztalattal és tudással tudnánk őket felvértezni, ami elrepítheti őket a felnőtt csapatig vagy akár a nemzetközi porondig.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 10:00 Vasas Sporttelep

VASAS KUBALA AKADÉMIA U14

VS

MTK U14

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok