HÍREK

Bennük a jövőnk

2016-06-15

Bennük a jövőnk

Az MTK Budapest utánpótláscsapatai az elmúlt hétvégén zárták a 2015/16-os szezonjukat. Korosztályos együtteseink mérlege három bajnoki cím, egy harmadik, valamint egy nyolcadik hely.

Utánpótláscsapataink – talán nem túlzás ezt állítani – minden képzeletet felülmúlóan sikeres idényen vannak túl. Lássuk, mi történt a 2015/16-os korosztályos bajnokságokban!

Két legfiatalabb alakulatunk, a tizennégy, valamint a tizenöt évesek a budapesti szekcióhoz tartozik, és mindkettő a Lantos Mihály sporttelepen játssza hazai találkozóit. Náluk nem rájátszásos rendszerben – mint a nagyobbaknál – hanem oda-visszavágós szisztéma alapján zajlottak a küzdelmek, így itt, mindkét korosztályban a tizenhat együttes harminc-harminc mérkőzésen bizonyíthatott.

Az MTK Budapest U14-es gárdája hihetetlenül sikeres, szinte egyedülálló és megismételhetetlen idényt zárt. Tíz találkozót követően, 9 győzelemmel és 1 döntetlennel, a tabella élén állt. Nem sokat változott a kép újabb 10 összecsapás lejátszása után sem, – ebben az etapban az előzővel pontosan megegyező statisztikát produkáltak fiaink – így a 20. fordulót követően, 18 siker és 2 döntetlen szerepelt csapatunk neve mellett. Fiataljaink egyetlen vereségüket a 22. fordulóban, a Puskás Akadémia FC ellen szenvedték el, de ez sem befolyásolta azt, hogy a szezont 27-2-1-es győzelem-döntetlen-vereség mutatóval, valamint 83 ponttal zárta csapatunk, és – a 80 pontos felcsútiakat megelőzve – bajnoki címet ünnepelhetett. 

Az MTK Budapest U15-ös együttese sem okozott csalódást, de tizenöt éveseink azért vegyesnek mondható idényt zártak, és a középmezőnyben végeztek. A korosztályos bajnokság első harmada után, tíz találkozót követően 4-3-3-as mérleggel a kilencedik helyen tanyáztak, és ebből a pozícióból a későbbiekben sem tudtak jelentősen előre lépni. A huszadik játéknap után, 9-4-7-es mérleggel a nyolcadik helyen álltak, és ez a helyezés a bajnokság végére sem változott, így a kék-fehérek idény során elért 15-5-10-es győzelem-döntetlen-vereség mutatója a középmezőnyre volt elég. A tizenöt évesek a nyolcadik helyen zártak.  

Térjünk rá az agárdi, Sándor Károly Labdarúgó Akadémián pallérozódó három korosztályos csapatunkra, a tizenhat, a tizenhét, valamint a tizenkilenc évesekre! Ezen bajnokságok rendszere eltér a kisebbekétől, a tizenhat csapatot – az ősszel, az alapszakaszban lejátszott 15 találkozó után kialakult sorrend alapján – tavaszra felsőházba és alsóházba sorolták, a pontokat törölték, a mezőny első fele a bajnoki címért, a második nyolcas pedig a kiesés elkerüléséért harcolhatott. 

Az MTK Budapest U16-os együttese az ősszel lejátszott 15 mérkőzést 11 győzelemmel, 1 döntetlennel, valamint 3 vereséggel a negyedik helyen zárta, így tavaszra a felsőházba került, és – mint mindenki más – tiszta lappal indulhatott. Tizenhat éveseink komoly izgalmakat okoztak saját maguknak és a szurkolóknak is, mivel végig kiélezett küzdelmet folytattak a Budapest Honvéd-MFA és a Ferencvárosi TC korosztályos együttesei ellen, de végül a piros-feketéket és a zöld-fehéreket is megelőzve, a 9-3-2-es mutató, és a kerek harminc pont, bajnoki címet ért.

Az MTK Budapest U17-es csapata sem akarta alább adni egy évvel fiatalabb társaiknál. Tizenhét éveseink az alapszakaszt a harmadik helyen fejezték be, fiataljaink 10 győzelmet, 3 döntetlent, valamint 2 vereséget számláltak ekkor. A tavaszt – hasonlóan a tizenhat évesekhez – a felsőházban kezdték, és a 14 fordulós küzdelemsorozat végén a helyezés tekintetében sem maradtak el az U16-osoktól, 11-2-1-es mutatójuk és 35 pontjuk – az egyaránt 27-27 pontos Budapest Honvéd-MFA és Puskás Akadémia FC előtt – bajnoki címet eredményezett. 

Végül, de nem utolsó sorban, térjünk rá az MTK Budapest U19-es gárdájára is. Felemás szezonon vannak túl a tizenkilenc évesek. Ősszel, az alapszakaszt, 10-2-3-as mutatóval, a Budapest Honvéd-MFA és a Puskás Akadémia FC előtt, az első helyen zárták, és nem is annyira titkon reménykedtünk a tavaszi hasonló folytatásba, de némileg csalódnunk kellett. A rájátszásban többször botlott csapatunk, a 14 találkozón elért 9 győzelem, 1 döntetlen és 4 vereség ugyan 28 pontot ért volna, de a négy büntetőpont miatt, az együttesünk neve mellett szereplő 24 egység – a veretlen bajnok Puskás Akadémia FC, és a második Budapest Honvéd-MFA mögött – bronzérmet eredményezett.  

Összességében kijelenthető, hogy sikeres szezont zártak utánpótláscsapataink, nem csak sikeres a múltunk, de reményteli a jövőnk is. Gratulálunk srácok, jó pihenést, majd nagyon sikeres és eredményes felkészülést kívánunk a következő idény megmérettetéseihez!

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-20 09:30 MTK UTÁNPÓTLÁS SPORTKÖZPONT

MTK U12

VS

BUDAPEST HONVÉD-MFA U12

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok