HÍREK

Ezüstös 2010-es csapat

2017-12-01

Ezüstös 2010-es csapat

Főnix Kupa, RUK bajnokság és edzőmérkőzés is volt a kicsiknél.

2007
Kis – Barkóczi, Simon, Porkoláb – Ottucsák, Kárász, Kugyela (Kis – Dohány, Galaschek, Kiss – Zsembery, Molnár, Varga M.) összetételű gárdánk a sokkal összeszokottabb, tudatosabb passzjátékot játszó Videoton vendége volt. Láttuk, hogy csapatként bőven van még hova fejlődnünk, egyénileg viszont minden poszton felvettük a versenyt ellenfelünkkel. Szakmai tanulságok: támadásban gyorsítani kell a döntési mechanizmusokat, védekezésben pedig kevesebb csúszkálással, talpon; a mélységi felpassz utáni beinduló játékost felvéve kell futballoznunk. Sok jó teljesítmény közül a fantasztikusan védő Kis Milán érdemelt ma kiemelést.

Videoton – MTK Budapest 2007 3-9 (1-1, 0-5, 1-1, 1-2) Gólszerző: Kugyela Zalán (2), Molnár Ábel (2), Zsembery Áron, Galaschek Zoárd, Kárász Benjámin, Dohány Máté, Varga Márton

2008
Immár hagyományosnak mondható kupagyőzelmet arattunk a Pék Pont Kupán. Bár voltak hiányzói csapatunknak, a kezdeti botlás után nem hagyott kétséget a Kis M - Orosz - Konkoly, Varga M - Járvás (Kis Zs) csapat afelől, hogy ki a legjobb. Zsé 11 találattal gólkirály, Patyi szintén 11 gólt elérve a legjobb játékos, Milu pedig a legjobb kapus lett a 16 csapatos tornán, de Marci cselei is nagy feltünést keltettek, tovább kiemelném Geri csupaszív játékát is!

MTK Budapest 2008 – Dalnoki Akadémia 3-4 Gólszerző: Konkoly Patrik (2), Járvás Zsolt
MTK Budapest 2008 – Testvériség 11-0 G.:Konkoly Patrik (4), Járvás Zsolt (3), Varga Márton (3), Orosz Gergő
MTK Budapest 2008 – Nagykáta SE 5-0 G.:Járvás Zsolt (2), Konkoly Patrik (2), Orosz Gergő
negyeddöntő
MTK Budapest 2008 - UTE 1-0 G.: Járvás Zsolt
elődöntő
MTK Budapest 2008 - MFS 3-0 G.: Járvás Zsolt (2), Konkoly Patrik
döntő
MTK Budapest 2008 - BVSC 3-1 G.: Konkoly Patrik (2), Járvás Zsolt

2010
A masszív mezőnyt felvonultató Főnix Kupára címvédőként érkezett a mezőnykapusok – Orji, Pernyész – Dénes – Lakakisz, Érsek (Molnár, Nagypál, Sárdi, Völgyi) összetételű 2010-es csapatunk, és bár jól eltalált felszabadító rúgásnak köszönhetően végül nem érte el célját, de ezúttal is lerakta a névjegyét. Voltak rendszeresen visszatérő taktikai hibáink, amelyekkel elsősorban az 5+1-es rendszer miatt megnehezítettük saját dolgunkat, ám hét – többségében színvonalas – mérkőzésen aratott hat győzelmünk és 16-2-es gólkülönbségünk amellett, hogy önmagáért beszél, jó visszajelzés arra, hogy továbbra is igen ütőképes ez a kis maroknyi brigádunk. A torna válogatottjába Lakakisz Parisz és Orji Dávid nem érdemtelenül került be. Újabb szintfelmérő egy hét múlva!
csoportmérkőzések:
MTK Budapest 2010 – ETO FC Győr 4-1 Gólszerző: Érsek Márk (3), Orji Dávid
MTK Budapest 2010 – Csepel FC SE 4-0 Gólszerző: Orji Dávid (2), Lakakisz Parisz, Érsek Márk
MTK Budapest 2010 – Komárom 2-0 Gólszerző: Lakakisz Parisz, Érsek Márk
MTK Budapest 2010 – Gödöllői SK 3-0 Gólszerző: Lakakisz Parisz (2), Orji Dávid
a legjobb 3 közé kerülésért:
MTK Budapest 2010 – Debreceni Olasz Focisuli 1-0 Gólszerző: Lakakisz Parisz
döntő körmérkőzések:
MTK Budapest 2010 – Grosics Labdarúgó Akadémia Gólszerző: 2-0 Dénes Zalán, Orji Dávid
MTK Budapest 2010 – Videoton 0-1

2011
Betegség miatt szűkebb kerettel vágott neki az MTK Budapest 2011-es Sajgál – Cser, Simon, Kosdi (Ács, Németh) összetételű együttesünk a székesfehérvári Főnix Kupának. Perdöntőnek bizonyult az első találkozónk, ahol a jó erőkből álló Videoton csapatával vívtunk rangadót. Ki-ki meccsen, két vezetés után is egygólos vereséget szenvedtünk, a gólhelyzetek tekintetében érdemtelenül. A továbbiakban sem volt velünk a Fortuna, bár a másik rivális FTC ellen a kezdeményezők mi voltunk, de az első kapott gól után el kellett fogadnunk a jobb képességű ellenfelünk teljesítményét. A többi csoportmérkőzéseinknél győzelmi esélyeink megvoltak, de nem tudtunk élni a lehetőségekkel, végig kísért bennünket, hogy ez sem ment be-az sem ment be kapura lövés szindróma. Bosszantóan maradt a 7. helyért való rájátszás, ahol kiütközött a két csoport tudás-képességbeli különbsége, hiszen kapott gól nélkül 10 góllal terheltük ellenfelünk hálóját, mellyel zártuk e „felejtős”  tornát. Egyéni teljesítmények figyelembevételével az igazsághoz tartozik, hogy szélsőségek között  mozogtunk. Csak egy gyerkőcünk volt „talpon e vidéken”, Sajgál Peti, aki a hátán vitte a csapatot, hihetetlen erőállapotban, agresszív egyben gólratörő játékával. Van mihez felnőnünk, van még mit megértenünk. A krónikához tartozóan a döntőben a Vidi büntetőkkel diadalmaskodott a Fradi ellen és lett torna győztes.
 
MTK Budapest 2011 – Videoton 2-3 Gólszerző: Sajgál Péter, Kosdi Kornél
MTK Budapest 2011 – Szolnoki MÁV  UFC 3-1 Gólszerző: Sajgál Péter, Kosdi Kornél, Németh Milán
MTK Budapest 2011 – FTC 0-3
MTK Budapest 2011 – Gödöllő 1-1 Gólszerző: Sajgál Péter
MTK Budapest 2011 – ETO FC Győr 1-1 Gólszerző: Németh Milán

VII. helyért:
MTK Budapest 2011 – UFC Nagykanizsa 10-0 Gólszerző: Sajgál Péter (6), Kosdi Kornél (2), Simon Péter, Németh Milán

2011
RUK Alközponti Bajnokság U8 6. forduló
A Cser Noel, Cser Maxim, Kosdi Kornél, Malomsoki Milán, Németh Milán, Sajgál Péter, Simon Péter összeállítású csapat nagyon fegyelmezett játékkal, kitűnő egyéni megoldásokkal, figyelemmel, utasításokat betartva győzött. Parádés cselekkel, önzetlen passzokkal hozták magukat és egymást is helyzetbe a fiúk. Szórakoztató játékuk ma eredményességgel is párosult. Ezt a vitalitást kell tovább vinni, a formát megtartani és szép eredményeket elérni a jövőben is.
Vác VLSE 2010 „A” – MTK Budapest 2011  2-19
Gólszerző:  Sajgál Péter (8), Kosdi Kornél (5), Malomsoki Milán (3), Cser Noel (2),

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-20 09:30 MTK UTÁNPÓTLÁS SPORTKÖZPONT

MTK U12

VS

BUDAPEST HONVÉD-MFA U12

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok