HÍREK

Három előakadémiai csapatunk is pozsonyi tornán vett részt

2022-10-26

Három előakadémiai csapatunk is pozsonyi tornán vett részt

Ismét rangos külföldi tornára kaptak meghívást csapataink.

Az elmúlt hétvégén U11-es, U10-es és U9-es csapatunk is Pozsonyba utazott, ahol részt vett a 12 együttest felvonultató Slovan Cup-on.

U11-es csapatunk erős hatosba került a csoportmérkőzések során, hiszen ellenfelünk volt az AC Sparta Praha (2-0), az FK AS Trenčín (2-0), az FC Spartak Trnava (2-1), az SK Rapid Wien (0-4), és az SK Slovan Bratislava (2-1), de sikerült csoportelsőként továbbjutni.

A torna második szakaszában a két csoport első két helyezettjei vívtak egymással körmérkőzést, ahol az FK Austria Wien (1-1), az SK Rapid Wien (1-0) és az FC Zbrojovka Brno (2-1) ellen is veretlenek maradtunk, így ezüstérmeként zártuk a tornát az FK Austria Wien mögött.

Milkó Dániel vezetőedző így értékelte a viadalt: - Szomszédos országok top csapataival mérettettük meg magunkat. Nagyon változóak voltak a mérkőzések intenzitásai és összességében a mi játékunk is. Most kevésbé dominált az a fajta játék, ami a csapatra jellemző szokott lenni, de így is szinte csak egy olyan csapat volt, aki jobban tudott dominálni ellenünk. Annak kifejezetten örültünk, hogy a torna legjobb csapataival össze tudtuk mérni tudásunkat és fel is tudtuk venni velük versenyt. Végül másodikok lettünk, de nem állt messze tőlünk a tornagyőzelem sem.

U10-es együttesünk az U11-hez hasonlóan csoportelsőként jutott tovább, miután az AC Sparta Praha elleni vereséget (0-2) követően fölényes győzelmek következtek: FK AS Trenčín (3-0), FC Spartak Trnava (4-1), SK Rapid Wien (5-0), SK Slovan Bratislava (5-0).

A végső győzelemről döntő második csoportkört - erre már a SK Slovan Bratislava stadionjában került sor - három győzelemmel abszolválta gárdánk, sorrendben az AC Sparta Praha (2-1), az SK Slovan Bratislava (3-1) és az FK Austria Wien (3-0) ellen, így aranyérmesként fejeztük be a viadalt.

Mlecsenkov Mátyás vezetőedző értékelése a tornáról: - Büszkék lehetünk a srácokra, ugyanis az első mérkőzésen kicsit megilletődötten kezdtünk a Sparta Praha ellen, de a következő 7 mérkőzésen már nem léptünk le a gázról. Végig domináltuk a mérkőzéseket és nagyon kreatív focit játszottunk még akkor is, amikor aktuális ellenfél minden erővel próbálta elrontani ennek lehetőségét. Külön öröm, hogy a négyes döntőben sikerült visszavágni a Sparta csapatának és az igazán focizni próbáló osztrák csapatokat is sikerült legyőzni a torna során. Ennél is fontosabb azonban, hogy egyénileg és csapatként is nagyon jól működött, amit Fülöp Noel kollégámmal kértünk a gyerekektől. Nagyon tudatosan, bátran és agresszívan játszottunk végig a nap során. Gratulálunk a tornán szintén remekül szereplő U11-es és U9-es csapatunknak.

U9-es csapatunk hibátlan mérleggel, hét mérkőzésen aratott hét győzelemmel szerezte meg az aranyérmet Poszonyban. Fiataljaink az AC Sparta Praha (3-0), az FC Spartak Trnava (5-1), az SK Rapid Wien (2-1), az SK Slovan Bratislava “kék” (8-0) ellen is diadalmaskodtak, majd győztesen hagyták el a pályát az FK Austria Wien (4-1), az FC Spartak Trnava (3-0) és az SK Slovan Bratislava “fehér” csapata (8-0) ellen is.

Az aranyérem mellett kapusunk, Magyar Miklós különdíjban részesült, ő lett ugyanis a torna legjobb hálóőre.

Együttesünk a szombati viadalt követően vasárnap az Ikarus BSE Sporttelepen megrendezett Dunamenti Kupán vett részt, melyen magyar és határon túli gárdákat megelőzve első helyen zárt. Csapatunk a Gyulai Termál FC (5-1), a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia (10-)0, az Ikarus BSE (6-0), a KFC Komárno (9-1), az FC DAC 1904 (2-0), a CFR Cluj (3-2), az FTC (3-2) és a DVTK (2-0) fiataljai ellen is győzelemmel zárt.

Ezen a tornán is volt különdíjasunk, méghozzá Vízi Zsombor, akit a viadal legjobb játékosának választottak.

Szilágyi Balázs vezetőedző így értékelte a csapat hétvégéjét: - Nagy gratuláció jár a csapatnak, hiszen ismét bebizonyította, hogy nemzetközi szinten is tud kimagaslót nyújtani, hét mérkőzésből sikerült hetet megnyerni, de ami fontosabb, hogy minden egyes mérkőzésen dominálni tudtunk és a mi akaratunk érvényesült. Amit ki szeretnék emelni, hogy csapat nagyszerű mentalitással játszott, emellett szemre is tetszetős játékot nyújtott. A kombinatív, rövid passzos, labdabirtoklásra épülő stílusunkat nehezen tudták levédekezni és lereagálni az ellenfelek, valamint a jól működő letámadásunknak és visszatámadásunknak köszönhetően már az ellenfél térfelén birtokolni tudtuk a labdát, amelyből számtalan helyzetet tudtunk kialakítani és értékesíteni. A vasárnapi teljesítményért is szeretnék gratulálni a csapatnak, két nap két aranyérem hibátlan mérleggel. Végig a labdarúgást élvezve, dominálva, gyönyörű gólokat szerezve futballoztak. Voltak könnyebb mérkőzéseink, és voltak rendkívül szorosak is, ami a gyerekek fejlődését mindenképp szolgálta. Kimondottan tetszett, hogy mindig volt olyan játékos aki "hátára" vette a csapatot és nehéz helyzetben is sikerült a mérleg nyelvét magunk felé billenteni, egy-két alkalommal hátrányból felállva sikerült megfordítani a mérkőzést, ami nagyszerű küzdőszellemről is tesz tanúbizonyságot. Külön köszönet a szervezőknek a jó hangulatú tornáért.

Fotó: Mahboubi Salim

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2023-02-04 00:00 Dunaszerdahely

FC DAC 1904 U16

VS

MTK U16

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok