HÍREK

Már az MTK Budapest a legsikeresebb magyar csapat az ifi BL-ben

2022-10-12

Már az MTK Budapest a legsikeresebb magyar csapat az ifi BL-ben

Másodszor jutottunk tovább az első fordulóból, erre korábban még egyik másik akadémia sem volt képes.

Az MTK Budapest október 5-én idegenben is legyőzte az FS Jelgavát, így kettős győzelemmel, 4-0-s összesítéssel jutott tovább az UEFA Ifjúsági Liga első fordulójából. Következő ellenfelünk kiléte csak szerdán derül ki (az FC Ashdod 2-0-s előnyről várja az FK Borac Banja Luka elleni, október 12-i visszavágót), de az már eldőlt, hogy mostantól a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia növendékei a legsikeresebb magyarok a sorozatban.

A jelenlegi lebonyolítás 2015 óta van érvényben, azóta honfitársaink közül csak a Puskás Akadémia (2015, APOEL Nicosia) és a Honvéd (2017, Sutjeska Niksic) tudtak továbbjutni ebből a körből - és természetesen az MTK Budapest.

Klubunk egy évvel ezelőtt a Sparta Prahát ejtette ki a sorozat ugyanezen stádiumában, így most másodjára képviselheti Magyarországot a legrangosabb utánpótlás-sorozat második fordulójában. Ez korábban egy magyar csapatnak sem sikerült, amennyiben pedig izraeli vagy bosnyák ellenfelünkön is sikerülne túljutnunk, azzal biztosítanánk helyünket a tavaszi folytatásra, ami önmagában is rekordnak számítana labdarúgásunkban.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-05-11 10:00 MTK UTÁNPÓTLÁS SPORTKÖZPONT

MTK U13

VS

VASAS KUBALA AKADÉMIA U13

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok