HÍREK

Öt korábbi akadémistánk is bekerült az U21-es válogatottba

2024-03-12

Öt korábbi akadémistánk is bekerült az U21-es válogatottba

Az U20-es nemzeti együttesbe is adunk játékost.

Az U21-es válogatott márciusban két mérkőzést is játszik, egy felkészülési összecsapás mellett egy Európa-bajnoki selejtező vár a korosztályos nemzeti együttesre.

Szélesi Zoltán szövetségi edző a két találkozóra öt olyan játékosnak is meghívót küldött, akik korábban akadémiánkat erősítették, hiszen a felnőtt válogatottban háromszor már pályára lépő Kata Mihály, valamint Kovács Mátyás, Horváth Artúr, Kosznovszky Márk és Molnár Rajmund is bekerült a csapatba.

Az U21-es válogatott március 21-én a Bozsik Arénában Moldova ellen játszik felkészülési mérkőzést, majd március 26-án Kazahsztán vendége lesz Eb-selejtezőn.

Az U20-as válogatottba a HR-Rent Kozármisleny csapatában kölcsönben futballozó Molnár Ádin és BVSC-Zugló együttesében kölcsönben szereplő Csenterics Adrián kapott meghívót, míg Kovács Patrikra tartalékként számít a nemzeti együttes szakmai stábja.

Az U20-es válogatott március 20-án és 22-én Izland elleni vív felkészülési találkozót Gyirmóton.

Gratulálunk és sok sikert kívánunk játékosainknak!

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-05-22 13:00 MTK Budapest - Sándor Károly LA

MTK U16

VS

DVTK U16

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok