HÍREK

"További lehetőséget látok a fejlődésre" - interjú új akadémiaigazgatónkkal

2023-08-08

"További lehetőséget látok a fejlődésre" - interjú új akadémiaigazgatónkkal

Forrás Zoltánnal a Sándor Károly Labdarúgó Akadémián rá váró feladatokról beszélgettünk.

Hogyan kerültél képbe klubunknál?

Az elmúlt éveket Kisvárdán töltöttem, a Várda Labdarúgó Akadémia operatív igazgatójaként, míg az első csapat mellett klubmenedzserként. Az azonban már februárban eldőlt, hogy családi okok miatt elhagyom a klubot, hiszen szerettünk volna visszatérni Budapestre, így végül májusig dolgoztam Révész Attila irányítása alatt. Ezt követően kerültünk kapcsolatba, felderítettük, hogy van-e közös metszet, és végül megállapodtunk. Megtisztelő, hogy egy ilyen komoly múlttal és eredményekkel rendelkező akadémiánál bíznak bennem. 

Mit jelent pontosan ez a kettős vezetés a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia élén?

Ha röviden akarnánk megfogalmazni, azt lehet mondani, hogy minden, ami a szakmai részt érinti, marad Székely Zsolt kezében, a több teendő pedig az én kezemben összpontosul majd. Minden klubnál máshogy működik a rendszer, nekünk is meg kell találnunk, hogy hogyan tudjuk majd szinergikusan működtetni az akadémiát. Még nagyon rövid ideje álltam csak munkába, ezért majd a mindennapok tapasztalatai döntik el, hogyan tudjuk a lehető legjobban együtt fejleszteni az akadémián folyó munkát, de az már az előzetes egyeztetések során kiderült, hogy mind Selei András klubigazgatóval, mind Székely Zsolttal hasonlóan gondolkodunk, így sikerült közös nevezőre jutni bizonyos kérdésekben.

A Sándor Károly Labdarúgó Akadémia sokáig egyeduralkodó volt idehaza, az elmúlt években ez megszűnt, hiszen jelentős a konkurencia, a tehetségek eloszlanak az akadémiák között. A magyar futballban is dolgozva kívülről milyen benyomásod alakult ki a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia elmúlt időszakáról?

Alapvetően szimpatikus volt az a klubfilozófia, amit az MTK Budapest megvalósított az elmúlt két évtizedben. Azt vallom, hogy a fenntarthatóság egyik alappillére az identitás, ami itt maximálisan adott, már több mint 20 éve, változatlanul. Persze ezt is lehet még tovább erősíteni. Az akadémia nagy hátránya volt ugyanakkor az elmúlt években a létesítményhelyzet, ami májusban megváltozott. Száz százalékosan még nem is történt meg a belakás, így ilyen szempontból is jó az időzítés, hiszen nem rögzült még be minden, nekem is lehet még lehetőségem a finomításra a mindennapi tapasztalatok alapján. Az viszont óriási fejlemény, hogy most már nincs olyan tényező, ami hátráltatná a fejlődést. Eddig is jól működött a rendszer, de további lehetőséget látok a fejlődésre.

Pontosan mit takar majd az akadémiaigazgatói feladatkör?

Sokkal színesebb tud lenni, mint azt az ember gondolná. Igénylem is, hogy olyan környezetben dolgozzak, ahol az innovatív gondolkodás a jellemző - ezt nemcsak az informatikai vagy technikai háttérre értem, hanem hogy mindent igyekezzünk más nézőpontból megközelíteni, folyamatosan megkérdőjelezni saját magunkat is abban, hogy nem lehetne-e ezt még jobban csinálni. Karrierem során dolgoztam már létesítménynél, klubnál, szövetségnél, volt rálátásom a játékosügynöki munkára is, szeretem a rendszerszemléletet és több sportág működésébe is beleláthattam már; az elmúlt évek minden tapasztalatával szeretnék segíteni a Sándor Károly Labdarúgó Akadémiának.

Az elmúlt években viszont a kisvárdai akadémia sikeréért dolgoztál. Van esetleg olyan elem, ami akár az SKLA számára is átemelhető lehet az ottani tapasztalatokból?

Az ottani rendszer annyiban volt más, hogy bár összességében ott is jól működtek a dolgok, de az érkezésem idején került be a Várda Labdarúgó Akadémia a tíz kiemelt akadémia közé, ami komoly szervezeti változást eredményezett, így sokkal nagyobb léptékben lehetett fejlődni. Jóval több embert kellett menedzselni, sokan kerültek be frissen a rendszerbe, így újra kellett gondolni a munkafolyamatokat. A mindennapos munkából biztosan fogok tudni meríteni és néhány eredményes részfolyamatot bevezetni az MTK-nál is. Természetesen az SKLA egy produktivitásban kiemelkedően teljesítő szervezet, régóta bejáratott folyamatokkal, így sokkal nehezebb látványos sikereket elérni, de ebben én a kihívást látom. Nagy tapasztalattal rendelkezem a költségoptimalizálásban, a fenntarthatóság pedig a jövőben a magyar futballban egy nagyon fontos szempontja lesz a működésnek, bármelyik klubról is legyen szó.

A szakmai pályaíved mellett különböző tanfolyamokkal is igyekeztél építeni a tudásod, például a Johann Cruyff intézet tanfolyama, az MLSZ akadémia igazgatói képzése vagy a Double Pass által szervezett kurzusok révén. Ezek mit adtak pontosan?

Bár úgy fest, hogy a világ abba az irányba megy, hogy a specialisták kapnak kitüntetett figyelmet, én ennek ellenére azt vallom, hogy generalista vagyok, azaz általános vezetőként próbáltam képezni magam úgy, hogy egy-egy újabb és újabb szegmensét értsem meg a labdarúgásnak. Elvégeztem a Johan Cruyff Intézet képzését, amely során rengeteg esettanulmányon keresztül ismertem meg a nemzetközi labdarúgás egyes szegmenseinek gyakorlati működését és a projektmunkák során a kapcsolati hálómat is építhettem. Az MLSZ égisze alatt indult akadémiaigazgató-képzésen a magyar utánpótlásképzési rendszer sajátosságai mellett nagy hangsúlyt kapott a vezetői stílus, és az ehhez kapcsolódó képességek, készségek. Emellett a Double Pass sportigazgató kurzusát is sikerrel vettem, ahol inkább a felnőtt csapatok sportszakmai-menedzselési feladatai kerültek előtérbe, ugyanakkor kiemelve az akadémiákkal való közös együttműködés fontosságát. Végeztem továbbá scouting és videóelemző gyorstalpalókat is, hogy értsem, mit tud hozzáadni ez a két terület a szakmai működéshez.

Az akadémia és a felnőtt futball klubunknál egy egységet alkot, hiszen az egész rendszer lényege a megfelelő felfelé áramoltatás. A felnőtt futballban is lesz így valamelyest szerepe?

Valamelyest igen. Székely Zsolt az akadémiai korosztályokkal foglalkozik, Selei Andrásnak pedig a legtöbb energiáját természetesen az NB I-es gárda köti le, és mivel az NB III-as keretet rengeteg utánpótlás korú játékos alkotja, akik az akadémiáról kerültek ki és a jövőben is onnan fognak, így értelemszerűen az a legkézenfekvőbb, ha az átmenetet jelentő NB III-as együttes életében én is részt veszek. Ezen kívül, ha az akadémia és a felnőtt futball összefüggésében megszületik egy szakmai döntés, a folyamat lemenedzselése adminisztratív-szervezési jelleggel szintén hozzám tartozik majd. Nagy reményekkel érkeztem, a célom az, hogy egy jól működő rendszerhez én is hozzátegyem a magamét.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-05-31 17:00 Sándor Károly Labdarúgó Akadémia

MTK U17

VS

VASAS KUBALA AKADÉMIA U17

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok