HÍREK

Várunk vissza, Fekusz!

2021-02-13

Várunk vissza, Fekusz!

A teljes U19-es csapatunk, valamint felnőtt együttesünk tagjai is üzentek Fekete Krisztiánnak, aki egy szerdai edzőmeccsen szenvedett olyan súlyos sérülést, hogy meg kellett műteni.

Az U19-es együttesben szereplő "Fekusznak" egy szerencsétlen eset után megrepedt a veséje, ezt követően az intenzív osztályra került, majd gyakorlatilag azonnal megműtötték. Krisztián számára a visszatéréshez vezető úthoz kívántak sok erőt a csapattársak, klubtársak az alábbi videó révén. 

- Mindenki külön is érdeklődött Krisztián állapota felől, de számomra vezetőedzőként abszolút szimpatikus gesztus volt, hogy a csapatként együtt is kifejezzük támogatásunkat. Fekusz személyében egy remek csapatemberről van szó, akire ellenkező esetben szintén bárki számíthatna. A felnőtt csapat üzenete Krisztiánnak pedig több mint egy gesztus, ez egy komoly erkölcsi támogatásnak a jele, az összetartó erő a csapatok között a klubon belül, mely nagy erőt adhat neki a felépülésben - mondta Horváth Dávid, U19-es együttesünk vezetőedzője, aki hozzátette, egy szerencsétlen eset vezetett a sérüléshez.

- Az eset a kispadról kívülről, illetve később videóról visszanézve sem tűnt ilyen súlyosnak. Egy gyönyörű, belső védőktől klasszikusnak mondható becsúszó szereléssel mentett a csatár elől egy ígéretes gólhelyzetben szögletre. Balszerencsés módon, ahogy tovább csúszott, a testével elsodorta az ellenfelet, aki ráesett, így ütve meg Krisztián oldalát. Ilyen szituáció gyakran előfordul, akár edzésen is többször, de ezúttal olyan rossz helyen érte az ütés, hogy ápolást, majd - elnézést kérve, hogy le kell jönnie... - cserét kért, és a saját lábán elhagyta a pályát. Mivel úgy gondoltuk, hogy esetleg bordatörés vagy belsőszervi sérülés is bekövetkezhetett, mentőt hívtunk, akik hamar a helyszínre értek és a fehérvári kórházba vitték. Utána az édesanyja tájékoztatott, hogy intenzívre került és műtét mielőbb szükségessé vált. Krisztiánt nagyon várjuk vissza mielőbb a csapathoz!

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2021-03-06 12:00 Ikarus BSE

MTK U15

VS

NYÍREGYHÁZA SPARCTACUS FC U15

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok