HÍREK

Zuigéber gól és gólpassz a válogatottban

2016-11-02

Zuigéber gól és gólpassz a válogatottban

A magyar U15-ös labdarúgó-válogatott két mérkőzést játszik a héten Podgoricában. Az mlsz.hu beszámolója alapján a keddi első összecsapáson 2-0-ás győzelmet aratott a nemzeti csapat Montenegró ellen. Zuigéber Ákos góllal és gólpasszal vette ki részét a sikerből.

A Preisinger Sándor vezette formálódó együttes szeptemberben játszotta le első nemzetközi mérkőzéseit, a törökök ellen. Ezúttal Podgoricában, a házigazda montenegróiakkal mérhetik össze erejüket a fiatalok. Az első találkozón a magyar válogatott – gólnélküli félidőt követően – 2-0-ra nyerni tudott. Góljainkat Zuigéber Ákos és Kalmár Benedek szerezték. 

A mérkőzés első félidejében is mezőnyfölényben játszott a magyar csapat, de a mély talajú pályán a támadóharmadban becsúsztak pontatlanságok, ezért nem sikerült góllal zárnunk egyetlen akciót sem. A második félidőben még nagyobb lett a magyar fölény, és a taktikai váltásokkal hatékonyabbá vált az előrejátékunk is, így a 68. percben megszereztük a vezetést. A Kalmár Benedekkel szemben elkövetett szabálytalanságért megítélt büntetőt Zuigéber Ákos váltotta gólra. Két perccel később Zuigéber volt az előkészítő, Kalmár pedig a befejező, szép kombináció végén előző önzetlen passzából utóbbi talált a hálóba, beállítva a 0-2-es végeredményt 

Montenegró – Magyarország 0-2 (0-0)

Magyarország: Bencze Antal - Hosszú Zétény (Wágenhoffer Márton, 73.), Török Kevin, Balogh Botond, Kata Mihály (Takács Kevin, 73.) - Zuigéber Ákos (László Dávid, 73.), Major Sámuel - Kalmár Benedek, Pintér Dániel (Kenderesi Dávid, 59.), Bekker Roland - Pardi Imre (Horváth Krisztofer, 41.)

G.: Zuigéber (11-esből), Kalmár

(Dőlt betűvel az MTK Budapest játékosai.)

Preisinger Sándor szövetségi edző így nyilatkozott a mérkőzést követően:

Szervezett, kellemetlen ellenféllel szemben meggyőző játékkal sikerült nyernünk. Megdolgoztunk ezért a sikerért, jól jöttünk ki a párharcokból, és végig taktikusan, a meccset kontrollálva szereztük meg a győzelmet. 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-20 09:30 MTK UTÁNPÓTLÁS SPORTKÖZPONT

MTK U12

VS

BUDAPEST HONVÉD-MFA U12

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok