HÍREK

Három saját nevelésű játékosunk is meghívót kapott az U21-es válogatott keretébe

2023-03-16

Három saját nevelésű játékosunk is meghívót kapott az U21-es válogatott keretébe

Kata Mihály, Kovács Mátyás és Horváth Artúr is pályára léphet a márciusi selejtezőkön.

Elérkezett a márciusi válogatott szünet időszaka, az MLSZ szövetségi edzői több korosztályban is kereteket hirdettek - így tett Gera Zoltán, az U21-es válogatott trénere is.

Az MTK Budapest labdarúgói közül ezúttal hárman is meghívót kaptak a legidősebb utánpótlás-korosztály nemzeti csapatába és mindannyian más-más "szituációban" vannak. A 2002-es születésű Kata Mihály a keret "veteránjának" számít, hiszen már 10 szereplésnél jár, míg Kovács Mátyás az ősszel mutatkozott be, sőt Azerbajdzsán ellen gólt is szerzett. A harmadik meghívó pedig Horváth Artúrt illeti, aki az elmúlt években rendre szerepelt a különböző válogatottakban, az U21-ben viszont most debütálhat. Rajtuk kívül biztonsági tartalékként számol a szövetségi edző Zuigeber Ákossal.

A magyar U21-es válogatott programjában két felkészülési mérkőzés szerepel: március 24-én 17 órától Görögország, négy nappal később Ciprus hasonló korú tehetségei lesznek az ellenfelek, egyaránt idegenben.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-20 09:30 MTK UTÁNPÓTLÁS SPORTKÖZPONT

MTK U12

VS

BUDAPEST HONVÉD-MFA U12

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok