A Sándor Károly Labdarúgó Akadémia hivatalos honlapja
A díjat a 2015-ös születésű Halama Zente érdemelte ki.
Az U8 a harmadik, az U9 az első, míg az U10 a negyedik helyen végzett a rangos nemzetközi tornán.
Számos Sándor Károly Akadémia növendék erősíti a magyar labdarúgó-válogatottat az Európa-bajnokságon.
U12-től U15-ig.
Mindkét pályaméreten magabiztosan játszottak a fiatalok
A 2008-as korosztály skandináv túrájának beszámolója.
A Trencsén elleni U19-es mérkőzés második félidejének góljai.
Kapronczai Gergely három gólt és egy gólpasszt jegyzett a Trencsén elleni mérkőzésen.
Már a kicsik is készülnek a szezonra.
Nyert az U19, botlott az U16 és az U17.
U17-es és U16-os csapatunk is a Trencsén ellen bizonyított.
Pályán az akadémisták
Szombaton pályára lépnek utánpótláscsapataink is.
A középszekció, és az U15-ös csapat vezetője az akadémia stábjában folytatja.
2009-es csapatunk Ausztriában járt.
Hannoveri erőpróbával vonultak pihenőre a 2007-es játékosok.
Champions Trophy
Pinezits Máté, az U12-U15-ös korosztályok szekcióvezetője értékelte az idényt.
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: